A házasság sok kis apró változással, felismeréssel jár. Egyik érdekes dolog az volt, hogy a mézes heteinkben gyakran elfogyott a kenyerünk, és ezt rendszerint este vacsoránál konstatáltuk, amikor a boltok már zárva voltak. Így utólag egyszerű a magyarázat, házasságunk előtt a szüleinknek volt gondja a kenyérvásárlás, nekünk abszolút természetes dolog volt, hogy a konyhaszekrényajtót ha kinyitjuk bent van a friss kenyér. Három-négy tejbegrízes vacsora után megtanultuk, hogy a kenyeret a boltban vásárolják. Vettünk mindenféle kenyeret és megállapítottuk, hogy a parajdi szeletelt vekninél jobb nincs. Történt egyszer, hogy ajándékba kaptunk egy szép ropogós házikenyeret, fel volt cuccolva ahogy kell rozsliszttel, magvakkal, pityókával stb. Miután elfogyott másnap a parajdi vekni igencsak megcsombolygósodott a szájunkban. Hát igen, Einsteinnek igaza volt minden relatív, és ez még a kenyérre is érvényes.

Ha jobban belegondolok, régebben mindig azt hittem, hogy a lehető legjobb kenyeret eszem és csak később jöttem rá, hogy mindig van még jobb. Rossz volt a viszonyítási alapom.

Nem mindegy tehát, hogy mivel mérünk, hiszen ezt tesszük minden nap. Akarva, akaratlanul, mérlegeljük a világot. Úgy gondolom, hogy törekednünk kell arra, hogy a körülöttünk lévő dolgokat, a körülöttünk élő embereket és saját magunkat, ne magunkhoz képest ítéljük meg. Így nem jutnák magunkon túl. Keresni kell az abszolút mércét.

Mércéből sajnos nincs hiány. A kommunizmus vasfüggönye ahogy lehullott, nyakunkba zúdultak a mércék. A „bambuládán” (televizión) keresztül, hargas drótokkal és ingákkal be tudják mérni a fekhelyünket több száz kilométer távolságból és a csakráinkon is igazítanak, a szúrós szemű Gyurcsok úr meggyógyítja bajainkat, ha nem meggyógyíthatjuk mi saját magunkat, csak egy mester kell ki beavat, hogy mi a nyitja, ha szeretnénk elkalauzol előző életeinkben, Német Sanyi bácsi gondoskodik, hogy vidám legyen a vasárnapunk, és a nap bármelyik időpontjában legalább öt adón vetik kalálában a kártyát és megmondják mi vár ránk. Ha akarjuk Popper Péter, Müller Péter, Csernus doki, indiai és tibeti guruk gardírozhatják, a lelkünket. Rubint Rékát és társait követve feszes lesz a fenekünk. A listát sorolhatnám. Van, aki egy jó kis koktélt kever mindezekből és mindent elhisz amit lát, vagy amit elolvas. Hogy ki mire mozdul rá, mit választ az mindenkinek a magánügye. Én egy mércét választottam, megpróbálok az szerint élni, és remélem, hogy a lelkem is házikenyérrel táplálkozik...