C s i k i Z o l i

Az emberiség-tésztája nem lehetünk, mások helyett nem cselekedhetünk, de lehetünk az „élet sója”, amely a tésztába kerülve megízesíti azt, vagyis élhetünk úgy, hogy jó hatással legyünk a körülöttünk élő emberekre. Élem a kis életemet és igyekszem minőségi só lenni. Az ember ha csak pozitív visszajelzéseket kap a körülötte élőktől, elhiszi magát. Én is elhittem, de a minap egy rendőr, az előtt meg egy svájci lány térített észhez, hogy van még amit finomítsak a són. Általában tudok a feltett kérdésekre válaszolni, de amit ők kérdeztek, arra nem tudtam megszólalni.

Régebben egy svájci fiatalokból álló csapat önkéntes munkát végzett az iskolánál. Az egyik lányt szólította a természet és megmutattuk neki, hogy hol az illemhely. Miután visszajött diszkréten megkérdezte: miért nincs a WC-n budipapir? Drága? Mit feleltem volna erre? Szégyelltem magam mint a fene. Rájöttem, hogy amiről azt hisszük, hogy természetes és jó, az nem is úgy van, csak mi nem látjuk, mert benne élünk. Így jöttem rá, hogy a civilizáció a budinál kezdődik.

A múlt héten nagy lazán átmentem az gyalogátjárótól 20 méterre az úttesten, mint ahogyan azt mindig is szoktam. Történetesen, most a közelben egy rendőr is volt, leigazoltatott és megkérdezte, miért nem az átjárón közlekedek? Milyen példát mutatok a gyerekeknek? Ismét hangszünetet produkáltam. Legfenebb azt mondhattam volna, hogy ócska vagyok. Miért is nem az átjárón járunk? Mert abban élünk, hogy mindenki ott megy ahol akar és nem vesszük észre magunkat.

Hát így van ez. Ha elfogadjuk, akkor svájci fiataltól és rendőrtől is kaphatunk leckét kultúrából. Ők voltak az én só-finomítóim.