C s i k i Z o l i

E ránkszakadt, bolond világban,
hol senki sem mutatja azt, ami
e félrelódult, zagyva árözönben
én meg akarom magam tartani.

                          (Bárd Oszkár)

Nem tudom mi az oka, de kevés manapság az az ember, aki felvállalja önmagát jó és rossz tulajdonságaival együtt. Ez nem jelenti azt, hogy ne próbáljuk megváltoztatni a rossz tulajdonságainkat, de a változtatásnak az az alapja, hogy beválljuk, tudatositjuk magunkban a rosszat.

Jobban belegondolva, elsősorban nem is az ember hibás azért, hogy lépten nyomon többnek szeretne kinézni, mint amennyi, hiszen a társadalmunk, ezt követeli. Mindegy, hogy hol vagyunk, mit csinálunk, az eredményeink a fontosak. Óriásiak a követelmények a mai emberrel szemben, nem számit, hogy mit, hogyan érünk el, milyen áldozatok árán, csak eredményeink legyenek. Mindenkiben szinte ott van a kisértés, hogy önmagát, vagy amit elért bizonyos elismerések érdekében kicsit feltupirozza. Nem szabad manapság gyengének lenni, hiszen kirepűlünk akkor a társadalom körhintájából. Lehet mindenki erős? Nem. Bevállalhatjuk a gyengeségeinket? Sokszor nem. Itt jönnek be a segédszerek: kávé, pia, nyugtatók vagy serkentők kinek melyik hat. Ezek segitenek fenntartani egy boldog élet látszatát. Ez az igazi világválság azt hiszem. Autó vagy mosógép nélkül élhet az ember, de önmagát mindig más szinben feltüntetve nem.

Statisztikai tény, hogy a csángó-magyar nők közűl lényegesen kevesebb a depressziós, mint a magyar nők között. A magyarázat egyszerű. A csángó-magyar nő, van akinek őszintén elmondja gondjait és megszabadúljon a bánatától. Úgy hivja "Babba Mária". Röviden van egy hite. A magyar nők többségének hite helyett, van pirulája...
Mit irhatnék még? Jó ha van egy erős hitünk, és vállajuk önmagunkat. Ha akarjuk, mindenkit átejthetünk, de önmagunkat soha.