Mostanában azon gondolkodom, hogy mitévő legyek ha olyan emberi viselkedéseket tapasztalok környezetemben ami szerintem nem OK. Sajnos sokszor én is gondolkodás nélkül elitélem az embereket, ami tudom, hogy nem helyes, hiszen én is ember vagyok tele hibákkal és szerintem mindenki foglalkozzon a saját hibáival, ne a másikéval. Jó, jó de hát valahogy csak le kell reagálni a dolgot. A megoldás egyszerü. Mások ócskaságát észre szabad venni, véleményt szabad nyilvánítani, de elitélni és kigúnyolni senkit nem szabad. Szükség van negatív példákra is, hiszen ezek, egy vagány ember számára jelzőtáblák, hogy milyen ember ne legyen. Biztosan találkoztatok olyan szánalmas figurákkal, akik másokat elitéltek és nem vették észre magukat, hogy ők is éppen olyanok, mint akiket elitéltek. Szeretnék megosztani veletek két történetet, amelyből aki akar tanulhat:

            1.történet – Jenifer

Egy nő a feleségemmel egyszerre szült gyergyóban, a terhessége alatt végig cigarettázott, és szülés után, ahogy lábra tudott állni, az első dolga az volt, hogy a budiba elbújon és egyet rágyútson. Valószinü ennek köszönhetően lett egy 2 kilogram körüli gyereke (mint tapasztalt apuka elárulom a gyengébbek kedvéért, hogy ez “kám kicsi”). Cseng a nő telefonja, egy barátnője hívja. Egy perc alatt megbeszélik, hogy hogy is van a gyereke, majd a nő kérésére 10 percig meséli a barátnő, hogy Jenifer hogy van és mi történt vele. Hogy ki Jenifer? Ahogy kivettem a dumából egy szappanopera főhősnője.

Számomra a tanulság: vajon én hogy vagyok ezzel? Észre veszem-e körülöttem mi történik a hús-vér emberekkel, családommal, tanítványaimmal, munatársaimmal, vagy meghűlyit valami Jenifer féle jelentéktelen dolog, ami lehet a számítógép, a TV, pillantnyi rossz kedv, stb. Ti, hogy vagytok ezzel? Gondolkozzatok el, vannak-e nektek Jenifereitek?

2. történet – a babalátók

Sokan meglátogatják a kisbabánkat, és ennek nagyon örülök. Jó, ha az embert mások felkeresik. Van azonban egy kis bökkenő. A babalátók 99%-a egy perc alatt megtudakolja, hogy hogy vagyunk és a hátralévő időben szépen elmeséli nekünk, hogy ő hogy szült és hogy nevelte a gyerekeit.Számomra a tanulság: Ha valakit meglátogatok, vagy érdekel, hogy egy másik ember hogy van, akkor tényleg ő érdekeljen és kérdezés nélkül ne nyomjam ezerrel a saját dolgaimat. Ha megfigyelitek két végletet írtam le: A elsőnél fontosabb egy másik (kitalált) élet, mint a saját dolgok, a másodiknál, meg fordítva mások életénél fontosabb a saját élet részletes ismertetése. Szerintem ezek a végletek nem helyesek, de nem itélem el őket – “lássák s igazítsák…”. Ti hogy vagytok ezzel? Észre veszitek-e a történeteket? Szoktatok-e tanulni belőlük?